Fotó forrása: Unslpash
Van az a pillanat, amikor egyszer csak rádöbbensz, hogy a kisbabád már nem is olyan kicsi. Már szalad, beszél, kérdez, vitatkozik, határozott véleménye van, és egyre több mindent szeretne egyedül csinálni. Te pedig néha csak állsz mellette, és próbálod követni, mikor is történt mindez.
A babás időszak közben lassan átalakul. Ami tegnap még természetes volt, ma már nem működik, és mire azt hiszed, végre megtaláltátok a saját ritmusotokat, a gyereked gondol egyet, és újraírja a szabályokat.
Néha úgy hiányzik az pici baba, akit a vállamra tettem, ringattam, hogy vissza tudjon aludni. Sétáltam vele az éjjeli lámpa fényénél és énekeltem neki: „Könnyű álmot hozzon a szél, altass el hűs Dunai szél…” És egyszer csak álomba szenderült ez a csöppnyi lény. Olyankor úgy éreztem, hogy ennek a pici babának csak az számít, hogy biztonságban érezhesse magát a szerető karokban. Aztán befektettem a kis ágyába és hallgattam a szuszogását. A lelkem pedig megnyugodott, mert sikeres volt az altatás.
Mindez 3 évvel ezelőtt történt. Azóta sok izgalmas éjszakán vagyunk túl. Mégis, mikor visszagondolok arra az időszakra, már csak a szép emlékek térnek vissza. Hogy is mondják, az idő mindent megszépít?
Aztán ahogy telt múlt az idő, a ringatáshoz már nem volt erőm, és a kissé hamis éneklésem is feltűnt a picinek és így szólt: „Anya ne énekelj!” Jó, hát akkor abbahagyom, pedig régen szerette. Volt, hogy apa válla segített, és igen, az ő vállán tényleg több hely volt a fejet pihentetni.
Néha küzdeni kellett az alvásért, olykor sok sírással, veszekedéssel is. Természetesen a jól megszokott cicizés sem maradhatott el. Ha egyszer hozzászokott, többé el nem engedi ezt a szokást. Pedig volt rá példa, hogy nem is volt rá olyan nagy szükség. Ilyenkor pedig olyan büszke voltam, hogy másképp is lehet ezt a lányt altatni. Az örömöm csak pár estéig tartott, aztán minden visszaállt a régi kerékvágásba.
Mikor már azt hittem, végre van egy rendszerünk délutánra és estére, jött az, hogy „nappal nem alszunk csak este”. Újabb nehézség, újabb küzdés, hát sosem lesz már minden rendben?
Ahogy telik az idő és változnak az évszakok, változnak a gyerekek is. Mire megszoknám, hogy ezen a héten az altató zenét hallva már elpilled a kis drága, a következő héten a bekapcsolására már üvöltés zajlik: „Nem alszom, nem alszom”.
Minden nap tartogat meglepetéseket, és ezért anyaként egyre kreatívabbnak kell lennem. Olykor viszont belefáradok: „Aludj légyszíves kicsi kincsem!”
Ma este ülök az asztalnál és írom e sorokat, miközben ez a pici kislány mögöttem nagyokat szuszog. Október van, de odakintről a késő nyári levegő árad be az ablakon át, miközben a tücskök ciripelésétől az éjszaka nyugodttá vált. Alszik az erdő, alszanak a madarak, alszik a szomszéd és minden jó barát.
Álmodj szépeket kisbabám!
