Kétségbeeséstől a megnyugvásig: így tanultam meg kezelni a kislányom ekcémáját
Namira
Fotó forrása: Unsplash
Amikor végre megszületik a várva várt kisbabád, nincs is szebb annál, mint órákig gyönyörködni benne. Figyeled, ahogy napról napra változik, egyre szebb, egyre kifejezőbb. Aztán egyszer csak észreveszel egy apró pöttyöt a bőrén. Majd még egyet. És még egyet… végül pedig már nagyobb, piros foltok jelennek meg.
Ilyenkor hirtelen elönt a bizonytalanság: mit tegyél, kihez fordulj? Háziorvoshoz? Gasztroenterológushoz? Bőrgyógyászhoz? Tanácsot kérsz ismerősöktől, közösségi csoportokban, akár a mesterséges intelligenciától is – és mindenki mást mond. Te pedig csak azt látod, hogy a kisbabád bőre nem javul… és ez lassan felemészt.
Ha voltál már ilyen helyzetben, ez a történet neked szól, kedves anyuka.
Amikor megszületett a kislányom, tudtam, hogy szeretném szoptatni. Az eleje nem volt teljesen zökkenőmentes, de végül javarészt anyatejet kapott. Körülbelül 4–5 hetes lehetett, amikor apró piros pöttyök jelentek meg az arcán. Arra gondoltam, biztos csak az úgynevezett „tejkiütés”, majd elmúlik.
Nem múlt el.
Sőt, a pöttyök egyre erősebbek lettek, és hamarosan nagy, összefüggő piros foltok jelentek meg az arcán. Kétségbeesve mentem a háziorvoshoz, aki a tejmentes diétát javasolta. Amint teljesen elhagytam a tejtermékeket, és kiürült a szervezetemből minden nyomuk, a kislányom bőre szépen kitisztult.
Hatalmas megkönnyebbülés volt.
Ám hónapokkal később újra megjelentek a foltok – ezúttal már nem az arcán, hanem a testén, a karján és a lábán. Ekkor merült fel bennem először, hogy talán ez nem egy egyszerű kiütés, hanem ekcéma. Teljesen tanácstalan voltam, hiszen addigra már régóta szigorúan tartottam a diétát. Az orvos és a védőnő gyógyszertári kikevert fürdetőket és testápolókat javasolt, én pedig – mivel nem láttam összefüggést az étrendemmel – lassan visszatértem a kedvenc sajtjaimhoz.
A hozzátáplálás kezdetén gasztroenterológushoz is elmentünk, hogy kiderüljön, szükséges-e diéta a kislányomnak. Ő továbbküldött bőrgyógyászhoz, ahol gyógyszertárban is kapható krémeket ajánlotta.
Közben közeledett a keresztelő napja, amit szerettem volna tökéletesre szervezni. Ruha, cipő, hajpánt, torta, ajándékok – minden részletre figyeltem. Előző este alaposan megfürdettem, hajat is mostam neki, hogy ő is ragyogjon a nagy napon.
Másnap reggel azonban sokkoló látvány fogadott.
A teste tele volt összefüggő, élénkvörös foltokkal. Úgy éreztem, menten összeomlok. Ennyi orvos, ennyi krém után – pont ezen a napon lett a legrosszabb az állapota.
Ekkor esett le: talán az a sampon lehet a ludas, amit koszmó ellen használtunk. Hiszen nemcsak a fejbőrére került, hanem a fürdővízbe is. Amint elhagytuk, a tünetek fokozatosan megszűntek.
Egy időre.
A hideg idő beköszöntével azonban ismét megjelentek a száraz, irritált foltok. A korábban bevált krémek már nem segítettek. Újabb kétségbeesés, újabb bőrgyógyász. Ezúttal szteroidos krémet írtak fel.
Őszintén szólva féltem használni, de amikor a kislányom már véresre vakarta a bőrét, nem maradt más választásom. Rövid ideig alkalmaztuk – és valóban csodát tett.
De tudtam, hogy ez nem lehet hosszú távú megoldás.
Azóta igyekszem a lehető legkíméletesebben ápolni a bőrét. Fürdetés után és arctörlésnél bambuszfrottír törölközőt használok, mert rendkívül puha, nem irritálja a bőrét. Gyakorlatilag csak finoman beburkolom vele, és már meg is szárad – még a legkisebb érintés is gyengéd simogatásnak hat.
A bőrét szinte minden nap hidratáljuk. Ha egy krém már nem válik be, mert megszokja a bőre, keresünk egy másikat. Fürdetéshez kizárólag kifejezetten bababarát, gyengéd összetevőjű termékeket használunk, lehetőség szerint hazai gyártótól.
A kislányom bőre érzékeny, könnyen kiszárad, de ezekkel az apró, tudatos lépésekkel sikerül kordában tartani az ekcémát.
Ha egy dolgot megtanultam ebből az egészből, az az, hogy nincs egyetlen, mindenkinél működő megoldás. Minden baba bőre más, és sokszor hosszú út vezet odáig, hogy megtaláld, mi válik be igazán.
Hallgass az ösztöneidre, figyeld a babádat, és ne félj változtatni, ha valami nem működik. Néha a legegyszerűbb dolgok – egy puhább textil, egy gyengédebb fürdető, egy kis odafigyelés – hozzák a legnagyobb változást.
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.
A működéshez szükséges cookie-k döntő fontosságúak a weboldal alapvető funkciói szempontjából, és a weboldal ezek nélkül nem fog megfelelően működni. Ezek a sütik nem tárolnak személyazonosításra alkalmas adatokat.
A marketing cookie-kat a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára (pl. Google Ads, Facebook Ads), valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat.
Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai cookie-k segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal.
A személyre szabáshoz használt cookie-k segítségével olyan információkat tudunk megjegyezni, amelyek megváltoztatják a weboldal magatartását, illetve kinézetét.